.png)
Célunk a magas minőségű magyar termékek gyártása, amelyhez elengedhetetlenül szükséges a kiváló csapat megtalálása és kialakítása. Ezért a munkatársaink kiválasztására különös figyelmet szentelünk.
Igyekszünk olyan célokat kitűzni magunk és munkavállalóink elé, amelyek elérhetőek számukra, ösztönzőleg hatnak és tökéletességre készteti őket. Munkatársaink rendszeres szakmai és vezetői tréningeken vesznek részt, és hangsúlyt fektetünk az egyéni előmenetelre is. A vállalatunknál működik belső álláspályázati rendszer, amely lehetőséget nyújt az érdeklődőknek, hogy új területen, új feladatkörben, próbálják ki képességeiket. Odafigyelünk arra, hogy igényes környezetet teremtsünk, családias hangulatban, egymás munkáját segítve dolgozzunk. 130 fővel működünk, de folyamatosan bővítjük a cég kapacitását, technológiáját és termékeit, így több területen is kínálunk nyitott pozíciókat. Lehetőséget kínálunk diákoknak, friss diplomásoknak és gyakorlott szakembereknek egyaránt. Az új munkatársak betanulását mentori rendszer segíti.
Nézd meg, hogy miként készülnek kedvenc termékeid, és hogyan dolgoznak kollégáink! Itt meglesheted, ahogy kedvenc Cerbona termékeid formát öltenek, kezdve az alapanyag beszerzésétől, egészen a kész termékek csomagolásáig. Megtudhatod, hogyan történik egy termékfejlesztés és milyen termékeket, mekkora mennyiségben és hány országba gyártunk.

Jelentkezz azonnal! Várjuk Önéletrajzodat a palyazat@cerbona.hu mail címre.
A Cerbona Élelmiszergyártó Zrt., 1988 óta hazai piacon jelenlévő sokszoros SuperBands díjas Cerbona márka gyártója, és forgalmazója.
2024. tavasztól termékpalettánk bővült további magyar tradicionális termékekkel, mint a BOCI, MELBA és PÁRIZSI KOCKA.
Elkötelezettek vagyunk a kiváló minőségű élelmiszerek gyártása iránt, melyekkel minden nap igyekszik jobbá tenni mindannyiunk életét.
Immáron nemcsak müzliszeleteket, müzliket, gabonapelyheket, puffasztott gabonaszeleteket, zab őrleményeket, hanem csokoládé termékeket is gyártunk és forgalmazzunk.
A Cerbona Élelmiszergyártó Zrt. székesfehérvári üzemébe felvételt hirdet az alábbi munkakörbe:
Élelmiszeripari termékgyártó
Feladatok:
Elvárások:
Amit kínálunk:
Új kollégát keresünk a következő munkakörbe:
Senior Export Key Account Manager
Olyan jelentkezőt várunk, aki FMCG export területen már kézzel fogható eredményt ért el, és ezt az interjú alkalmával alá is tudja támasztani adatokkal. Az új munkatárs feladata a nemzetközi piacon való terjeszkedés elősegítése lesz. Külföldi piaci potenciál feltérképezése és az új ügyfelekkel való tárgyalások lebonyolítása mellett a meglévő partnerekkel való kapcsolattartás és kapcsolatépítés az elsődleges feladat.
Milyen tapasztalat és készség szükséges a feladat ellátásához?
Amit nyújt a cég:
Munkavégzés helye: Székesfehérvár
Munkaidő: főállás
Jelentkezés: Várjuk angol nyelvű önéletrajzát e-mailen, fizetési igény megjelölésével, a tárgy mezőben „ senior export key account manager”-ként megjelölve.
A Cerbona Élelmiszergyártó Zrt., 1988 óta hazai piacon jelenlévő Cerbona márka gyártója, és forgalmazója. A hazai és nemzetközi piacokon is többszörösen díjazott Cerbona márka születésétől egyet jelent az egészséges életmódba illeszthető és finom, magas minőségű termékekkel, amelyek immár 20 országba jutnak el.
Termékeink magyar fejlesztésűek, melyeket magyar és külföldi alapanyagokból, több mint 35 éve Székesfehérváron gyártunk. Cerbona márkanév alatt müzliszeleteket, gabonapelyheket, müzliket illetve zab termékeket forgalmazunk, melyek mellett a funkcionális glutén- és laktózmentes, vegán, valamint sport termékek gyártásával európai szinten is széles termékpalettával rendelkezünk.
Csapatunkba keresünk a következő munkakörbe:
Senior Kontroller
Feladatok
Elvárások
Előnyt jelent
Amit kínálunk
Munkavégzés helye
Székesfehérvár